|
|
Média támogatónk
TÁMOGATÓINK
Csatlakozzon Ön is
támogatóinkhoz!
.
Adobe Acrobat Reader letöltése a [PDF] file-ok megtekintéséhez.
1889 Párizs
Részletek a Világkiállító magyarok című könyvből.
Franciaország negyedik köztársasága 1889-ben a francia forradalom centenáriumát a negyedik párizsi világkiállítással ünnepelte. A soha nem látott pompával, igazi "franciás nagyvonalúsággal" rendezett világeseményre a legtöbb monarchia hivatalosan, állami szinten nem nevezett be, kiállítóik csupán magánemberekként, saját hírnevüket öregbítve vettek részt alkotásaikkal a tárlaton.
Sadi Carnot elnök jelenlétében május 5-én a forradalomra emlékeztek a jelenlévők Versailles-ban, ahol a "hölgyek nem nyithatták ki napernyőiket a tolongás miatt". A szoborparkkal övezett Neptun vízimedence felavatásán - a nagy meleg dacára - a "javíthatatlan" angolokon kívül (akik kockás útiruhában, nyakukban látcsővel jelentek meg) mindenki fekete ünneplőben tette tiszteletét. A csaknem félmillió érdeklődőt vonzó rendezvény emelkedettségét a francia elnök elleni merénylet mellett (egy francia matróz vaktölténnyel lőtt Carnot kocsija felé) a katonai menet közé futkosó párizsi nők viháncolása törte meg. A világkiállítás a következő napon nyitotta meg kapuit.
A politikai közjáték ellenére (a monarchiák lemondták részvételüket, hiszen mégsem ünnepelhették egy köztársaság születését) 29 állam 61 722 kiállítója mutatkozott be a hatalmas területen (több mint 900 000 m2-en a Szajna mindkét partján, a megszokott Marsmező és a Trocadero térségében) felépített vásárváros pavilonjaiban.
A kiállítás legfőbb látványossága kétségkívül Gustav Eiffel 300 m magas, acélszerkezetes tornya volt, mellyel a New York-i Empire State Building megépültéig (1931-ig) a világ legmagasabb építményének számított. A monumentális műszaki csoda több mint 7 millió kg súlyú szerkezetével szinte elnyomta a kiállítás többi, korántsem apró épületét. "Beüzemelése" után, már a tárlat ideje alatt behozta a részvényesek által befektetett 7 millió frankot meghaladó összeget. A kiállítás alatt többször bengáli tüzekkel világították ki, ami ámulatba ejtette a számtalan látogatót, míg a tetején kézi erővel mozgatott hatalmas reflektorok fénypásztái estéről estére elkápráztatták a bámészkodókat.
A torony első emeletére (57 m) 100 fő befogadására képes siklószerű liftek szállították a látogatókat, egy frankért. A naponta átlagosan 11 800 turista nagyobb része csak idáig merészkedett, hiszen az itt kialakított vendéglők asztalai mellől zavartalanul gyönyörködhetett Párizs és a kiállítás panorámájában.
A merészebbek további 3 frankért 50 fős liftekkel juthattak a második szintre (118 m), ahol a Figaro szerkesztőségének munkatársai igazolásokat osztogattak a bátor "toronymászók" számára. Tovább már csak lépcsőkön lehetett menni, a felső szinten nyilvános laboratóriumok mellett Eiffel szobája kapott helyet. A tárlatot egyébként bátran nevezhetnénk a fény világkiállításának is, hiszen a várost több esetben gyönyörűen kivilágították az újdonságnak számító, de egyre tökéletesedő elektromos berendezések segítségével. Az Eiffel-torony fényeffektjein kívül népszerűek voltak a színesen megvilágított szökőkutak is.
A kor jelentős magyar ásványvizei
Az 1876-os philadelphiai világkiállításon érmes Saxlehner András mellett Nemeskéri Kiss Miklós Vera fantázianevű savanyúvize 1889-ben újabb díjakkal gyarapította a magyar ásványvizeket.
A hazánk egyik komoly, a világpiacon is versenyképes ágazatává váló, ipari méreteket öltő ásványvíz kitermelésének eddig bemutatott leghíresebb, máig rendkívül népszerű márkáin kívül igen közkedvelt volt az 1880-tól palackozott mohai Ágnes-forrás savanyúvize (14000 palack/nap, 1,3 millió palack éves forgalom) csakúgy, mint az igmándi, parádi és balfi vizek - sőt, a korszakban nagy hírnévnek örvendtek a balatonfüredi és a hévízi ivókúrák is.
A fővárosban a már említett budai kutak mellett kiemelhetjük az Apenta Rt. őrmezei telepét, valamint a Lukács fürdő Kristály-forrásából kitermelt Kristályvizét.
A margitszigeti artézi kutakból nyert vizet - melyet Zsigmondy Vilmos tárt fel - már József főherceg idején, 1869 körül is palackozták és exportálták. A margitszigeti ivókút vizét kezdetben árva leánykák kínálták a vendégeknek tetszés szerinti díjazásért, mely az árvaház költségvetésébe csordogált.
Fischer Ignác majolikái
Fischer Ignác (1840-1906) a híres herendi "gyárnok", Fischer Mór unokaöccse volt. A tatai gyökerű család sarja porcelánfestőként Herenden szerezte meg azt aszakmai tudást és tapasztalatot, melynek köszönhetően önálló céget alapított Pesten. Kezdetben cseh fehérporcelán festésével foglalkozott, de korán megkezdte más termékek gyártását is, így például ő honosította meg hazánkban a fajansz (majolika) épületburkoló elemek gyártását.Fischer már az 1873-as világtárlaton való bemutatkozásán elismerő oklevelet kapott, de legjelentősebb összeállításával az 1889-es párizsi seregszemlén vett részt.
A gyár motívumkincse hasonló volt a Zsolnay díszítőelemeihez; főként a historizáló, olasz reneszánsz és hispano-mór stílust alkalmazták előszeretettel, de termékeiken a magyar népművészeti forma- és motívumkincs számos elemét is felhasználták.
A cég - a konkurencia szorításában, s a fejlődéshez elengedhetetlen tőke hiányában - hanyatlani kezdett, ezért a Zsolnay vállalat 1895-ben megvásárolta részvényeinek többségét.
Az új vezetés Budapesti Zsolnay-féle Agyagárugyár Rt. néven átállt a korszerű termelésre- főként csempét, épületburkolatot, valamint szaniterárut kezdett gyártani.
A Világkiállító magyarok című könyv a Holnap Kiadónál vásárolható meg.