|
|
Média támogatónk
TÁMOGATÓINK
Csatlakozzon Ön is
támogatóinkhoz!
.
Adobe Acrobat Reader letöltése a [PDF] file-ok megtekintéséhez.
1862 London
Részletek a Világkiállító magyarok című könyvből.
1855-ben a párizsi világkiállításon a résztvevő országok megállapodtak, hogy a továbbiakban - amennyiben lehetséges - ötévente rendeznek világkiállításokat.
Legközelebb mégis csak 1862-ben várta újra London a kiállítókat és az érdeklődőket, ahol Albert herceg, Viktória királynő férje védnöksége alatt kezdték meg a kiállítás szervezését.
A 6,2 millió látogató a bejáratoknál térképeket vásárolhatott, melyek segítségével könnyen tájékozódhatott a hatalmas, 23 600 kiállítót befogadó csarnokban, amely valóságos város volt a városban: nevekkel ellátott utak, terek, éttermek, kávézók tagolták az egyes országok bemutatótereit.
Szemere beszámolója szerint - aki hivatalos minőségben a kiállítás egész ideje alatt rendszeresen tudósított a Gazdasági Lapok számára - a megnyitó másnapján, sőt még a következő hetekben is a résztvevők lázas munkával rendezték be termeiket, s csupán a hazai pálya előnyét élvező angolok és némi meglepetésre - az egyébként nem pontosságukról ismert - olaszok mutatták be időben termékeiket.
A kiállítás négy fő osztályra tagolódott: nyers termékek, gépek, műipari készítmények és művészeti remekek. A mezőgazdasági osztály külön helyszínen, a Battersea Parkban kapott helyet, itt az állatkiállítást, a mezőgazdasági gépek bemutatóját és a terménymustrát tekinthették meg a látogatók. Az egyes osztályokat alcsoportokra bontották: az elsőt 4, a másodikat 13, a harmadikat 19, míg a negyediket 4 csoportra. A művészeti alkotásokat a szabály szerint nem zsűrizték, nem díjazták. Az elbírálásban új szabályokat léptettek életbe: minden érdekelt állam, amely egy-egy osztályban kiemelkedő számú és minőségű termékkel volt jelen, egy-egy zsűritagot jelölhetett. A kiállítás egyik csúcsa a június 1-jei eredményhirdetés volt: 7000 érmet és 5500 dicsérő oklevelet osztottak ki.
Hazánk a Habsburg Birodalom részeként (már a Bachkorszak abszolutizmusát felváltó, a kiegyezéshez vezető politikai enyhülés, majd hirtelen elhidegülés légkörében is) csaknem 200 kiállítóval képviseltette magát az emberi haladás legjelentősebb seregszemléjén. A magyar beszámolók adatai azonban nem teljesen fedik egymást - az egyik 188 résztvevőről, a másik 199-ről beszél -, ugyanakkor mindenki megemlíti, hogy két külön szervezett bemutatónkkal és a magyar korona társországaival együtt a kiállítóink száma majdnem elérte az ötszázat.
A legtermékenyebb évek után újabb kitüntetés
1862-ben Fischer Mór historizáló, az 1741. évi pozsonyi országgyűlést ábrázoló hatalmas dísztállal (a kor legnagyobb, 1 m átmérőjű magyar porcelántárgya) jelentkezett és aratott osztatlan elismerést Londonban. A magyarok és a Habsburgok kevés közös, pozitív érzelmeket keltő történelmi pillanatképe közül a mester talán a leghíresebbet ábrázolta a műremeken: azt a legendás esetet, amikor az örökösödési háború kitörésekor az országgyűlésen Mária Terézia gyermekével, Józseffel a karján segítségnyújtásra kérte fel a magyar nemeseket. Az érzelmes magyarok kirántott karddal, Vitam et sanguinem! ("Életünket és vérünket") felkiáltással a védtelen királynő mellé álltak.Kísérlet a magyar borok piacbővítésére
Az 1855-ös, s még inkább az 1862-es világtárlaton a magyar borok sikerei azt bizonyították, hogy megállják helyüket a külföldi mezőnyben. 52 kiállítónk 2700 fajta borának népszerűsítésében nagy szerepe volt az ügyet felkaroló Szemere Bertalannak, aki saját pénzügyi helyzetének rendbetételét is a magyar bortól, illetve annak főként Angliába történő exportjától várta.A hazai nedűk közül főként a tokaji, a ménesi - Aradtól keletre található, Lippa környéki borvidék - aszúborok, valamint a szekszárdi, badacsonyi, soproni, egri, pozsonyi, érmelléki, budai - akkoriban még a budai hegyek lejtőin jelentős szőlőművelést végeztek -, somlói borok külföldi kereslete ugyan megnövekedett, de jelentős áttörésre nem került sor.
A Világkiállító magyarok című könyv a Holnap Kiadónál vásárolható meg.