|
|
Média támogatónk
TÁMOGATÓINK
Csatlakozzon Ön is
támogatóinkhoz!
.
Adobe Acrobat Reader letöltése a [PDF] file-ok megtekintéséhez.
1929 Barcelona
Részletek a Világkiállító magyarok című könyvből.
Katalónia fővárosa, Spanyolország egyik legjelentősebb települése már 1888-ban is rendezett világkiállítást, ám annak történetét kisebb jelentősége miatt nem tárgyaljuk külön. Az 1911-es itáliai (Torino, Róma, Firenze) világtárlathoz hasonlóan a spanyolok sem csupán egy helyszínen, hanem Sevillában is saját rendezvénnyel, az ún. Ibero-amerikai kiállítással mutatkoztak be, mely az anyaállam és az amerikai spanyol nyelvterület gazdasági s kultúrtörténeti kapcsolatainak ismertetésére törekedett.
(1928-ban, a barcelonai kiállítás előtt alakult meg a BIE, a Kiállítások Nemzetközi Irodája 32 ország képviselőjének jelenlétében. A résztvevők által aláírt egyezmény szerint hatévente lehet világkiállítást rendezni, ám tizenöt éven belül egy ország nem adhat újra otthont másik, első kategóriás rendezvénynek. A memorandum két magas szintű, egymástól csekély mértékben különböző világkiállítási formát határozott meg.)
Az esemény 120 hektáron, Barcelona szélén, a tengerpart fölött emelkedő 213 m magas Montjuich-hegy csúcsa közelében és a város felé eső oldalán felépített olimpiai stadionig húzódott.
A Montjuich oldalában felépült Palau Nacional (Nemzeti Palota) környékét teraszokkal, vízesésekkel és szökőkutakkal gyönyörű parkká alakították. XIII. Alfonz király (1886-1931) 1929. május 19-én nyitotta meg a tárlatot, amely csodálatos mediterrán atmoszférájával, szép, barátságos környezetével, látványos éjszakai fényjátékaival meghódította a közönséget, bár a korabeli szaksajtó korszerűtlennek tartotta a kiállítást uraló építészeti stílust.
A Placa d'Espanán (a Spanyol téren) álló két torony, a velencei Szent Márk tér harangtornyának 47 m magas mása a kiállítás főkapujaként szolgált, és lenyűgözően szép lépcsőzetes szökőkútrendszerével máig meghatározó eleme Barcelona városképének.
Erről a tárlatról sem hiányozhattak a látogatókat leginkább érdeklő látványosságok. A legimpozánsabb valószínűleg az 50 külföldi ország hadihajóinak teljes zászlódíszben történt felvonulása lehetett a kikötő vizén. Az ekkor átadott, a Montjuich csúcsára vezető libegőről minden bizonnyal csodálatos kilátás nyílt a tengerre és a városra, mely nem csupán különlegességszámba ment, hanem a tárlat közlekedésének megkönnyítését is szolgálta.
Magyarország az első világháború elvesztése, az azt követő elbukott forradalmak és a területének kétharmadát elszakító békediktátum után az 1920-as évek vége felé lassan magához tért a trianoni sokkból. A kormányzat a részvétel mellett döntött, és a hazánkat képviselő résztvevők a szűkös financiális lehetőségek ellenére komoly sikereket értek el.
Nevezésünkről itthon olyan későn született döntés, hogy nem volt lehetőség egy pavilontervezési pályázat kiírására. A források szerint a kormánytól mindössze 30 000, míg a fővárostól 20 000 pengő állt a megbízott építészpáros, Györgyi Dénes és Menyhért Miklós rendelkezésére. A szerény pénzügyi keret miatt szóba sem kerülhetett az önálló pavilon kialakítása, ezért a stadion felé vezető út mellett, a külföldi kiállítók számára emelt (2500 m2-es alapterületű) nagycsarnokok egyikének oldalszárnyát kaptuk meg. Így Györgyiéknek elképzelésüket az adott terepviszonyokhoz kellett igazítaniuk, és a spanyol tervezők által már vázszerkezettel kialakított épületrészt kívül-belül "felöltöztették".
Az engedélyeket kiadó spanyol bizottságnak olyannyira megtetszett a magyar építészek rendkívül elegáns elképzelése a csarnok egysíkú oldalhomlokzatának átalakításáról, hogy a vázlatokat elfogadták, s a spanyol szervezők Barcelona város elöljáróságával karöltve átvállalták a magyar pavilonrész külső munkálatainak minden terhét.
A német pavilon építészettörténeti mérföldkő
A Mies van der Rohe által tervezett pavilon fejezte ki leghívebben a korszakban uralkodó modern építészeti felfogást, "...a Barcelona pavilon az építész művészi hitvallásának megtestesülését nyújtotta." A korabeli beszámoló szerint: "Három alapvető elemből állt: oszlopokból, lemezekből és üvegfalakból. Az utóbbiak nem szobákra osztották az épületet, hiszen hol az oszlopok előtt, hol mögött álltak, így csak rendezték a teret. Két medence emelte a pavilon szépségét: az egyik majdnem az egész külső terasz hosszában, amely visszatükrözte az épületet, a másik egy belső udvarban, amelyet Georg von Kolbe agyagból formázott táncosnője díszített [...]" Az üveg, gránit és márvány, a tükrök és medencék optikai hatása, esztétikuma lenyűgöző látványt nyújtott, ennek ellenére az épületet a szokásoknak megfelelően a kiállítás után elbontották. Története szerencsére nem itt ért véget: van der Rohe művét a mester születésének 100. évfordulójára eredeti állapotában, régészeti módszerekkel feltárt helyén, Barcelonában újjáépítették (ma már teljes szépségében tekinthetik meg az érdeklődők).
Képzőművészeink a másodikak az éremtáblán
Fényes Adolf: Borulás, Rudnay Gyula: Pihenő lovak és Perlmutter Izsák: Parasztenteriőr című képe nagydíjat, Vadász Endre első díjat kapott, míg aranyérmet nyert Koszta József Berekháti szélmalomja, Tornyai János: Juss festményének egyik vázlata és Iványi Grünwald Béla Cigányok című műve, valamint Perlott Csaba Vilmos. Paizs Goebel Jenő és gróf Batthyány Gyula ezüstérmet vehetett át, Varga Nándor Lajos pedig rézkarcaiért és grafikáiért bronzérmet érdemelt ki. Továbbá Mention Honorable elismerésben részesült Csók István, Csánky Dénes, Hermann Lipót, Nádler Róbert, Morvay János és Karlovszky Bertalan.
A Világkiállító magyarok című könyv a Holnap Kiadónál vásárolható meg.