|
|
Média támogatónk
TÁMOGATÓINK
Csatlakozzon Ön is
támogatóinkhoz!
.
Adobe Acrobat Reader letöltése a [PDF] file-ok megtekintéséhez.
1867 Párizs
Részletek a Világkiállító magyarok című könyvből.
1867-ben a háborúk sújtotta Európában - az olasz egységtörekvések harcai és a porosz-osztrák háború közepette - újra Párizsra figyelt a világ, ahol a franciák az előző három világkiállítás pompáját is felülmúlva ünnepelték a császárság fénykorát. Az állam 6 millió frankkal támogatta az esemény létrejöttét, Párizs városa ugyancsak 6 milliót áldozott a rendezésre, míg a költségvetés maradék 10 millióját magánszemélyek adták össze. A császár, akár 1855-ben, komoly szociális érzékenységről tett tanúbizonyságot: a munkások, diákok, katonák, tanítók, árvák utazási kedvezményt és 400 000 ingyenjegyet kaptak, valamint 67 000 ingyen szállást biztosítottak a szegényebb rétegek számára - az ingyenes belépők tíz százalékát külföldi rászorultak között osztották ki -, és a jegybevételt, 3 millió frankot a rendezők jótékony célokra fordították.
Ha valaki már megcsodálta Manet festményét, melyet a világkiállítás panorámája ihletett, tisztában lehet a tárlat méreteivel. A kiállítás 687 000 m2-es területén (a Boulogne-Billancourt-i 30 hektáros mezőgazdasági bemutatót is beleértve) 50 000 kiállító mintegy 10 millió látogató előtt mutathatta be produktumait. Ezekkel
az adatokkal minden addigi rekordot túlszárnyaltak a szervezők.
A korábbi párizsi tárlat hatalmas, ám nem sok újat hozó főépületével szemben Frédéric Le Play teljesen újszerű elrendezésű csarnokot tervezett, melynek tökéletes, kiállítás rendezésére termett voltáról ódákat zengtek a kortársak. A Mars-mezőn felépített palota kilenc, ellipszis alakú gyűrűépületből állt, melyben az ívek mentén a tematika, a sugarak vonalán pedig a nemzetek szerint elhelyezett termékcsoportokban gyönyörködhettek a látogatók. A csarnok szellőzését föld alatti szellőzőnyílásokkal oldották meg, melyek a friss levegőt "szívógépek" (ventillátorok) segítségével juttatták a termekbe.
Az épület 450 tonnányi vasszerkezetét 15 millió szegeccsel rögzítették a munkások. A csarnok külső parkjában szórakozó- és vendéglátóhelyek kaptak helyet, míg az ellipszis közepén a kivitelezők gyönyörű parkot alakítottak ki a nézelődésben megfáradt látogatók részére. Az épületkomplexumban egyszerre 80 000 érdeklődő tartózkodhatott. A 462 000 négyzetlábnyi (44 398 m2) területű építmény egy év alatt készült el, megvalósításához a helyszínen emeltek műhelyeket, s a szerkezeti elemek jó részét azokban gyártották. Az acélszerkezetes építkezés új csodáját a kiállítás zárása után lebontották. 1855-ben már volt néhány, a nemzeti építészet jellegzetességeit bemutató épületre példa, de tömegesen először ezen a tárlaton jelentek meg az egyes országok tradicionális, népi építkezésének jellegzetes példái. Így többek között a holland tejgazdaság, az amerikai ház, a török karavánszeráj, a kínai pagoda, a mór fürdő és minaret mellett a - jó bora és a cigányzene miatt mindig zsúfolt - magyar falusi csárdába is betérhettek a látogatók.
A magyar kiállítók minden eddiginél nagyobb számban képviselték hazánkat (630 fő jelentkezett, de a művészi szakot nem számítva végül 363 résztvevő terméke jutott el Londonba), s kereken száz éremmel (13 arany, 35 ezüst, 52 bronz), valamint 38 dicsérő oklevéllel térhettek haza.
Olyan intézmények is kitüntetésben részesültek, mint a Pesti Vakok Intézete, vagy a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémia taneszközeiért és a tanulók által készített eszközökért, valamint a már 1862-ben modelljeivel bemutatkozott Óbudai Hajógyár.
SZÉCHENYI ÖDÖN (1839-1922) világszenzációja
Széchenyi István ifjabb fia az 1862-es londoni világkiállítás magyar kormánybiztosaként élénk érdeklődést mutatott a tűzoltó szakma iránt. Valószínűleg a londoni tűzoltóság - mely a világkiállítás tűzbiztonságára is vigyázott - szervezettsége és munkája döbbentette rá a fiatal grófot az intézmény fontosságára, így angliai tartózkodása alatt jeles tűzoltóvá képezte magát. Jobbára erről, illetve 1874-től a török tűzoltóság megszervezéséről, a budai várhegy gőzvontatású siklójának és a svábhegyi fogaskerekű létrehozásának ötletéről ismert.
Kevesen tudják, hogy az 1867-es párizsi világkiállításhoz kapcsolódóan Ödön gróf a korban egyedülálló vízi utazással hívta fel Európa és a világ figyelmét a folyami hajózás kontinensen belüli kereskedelmi jelentőségére. Saját tervezésű, Hableány nevű gőzbárkájával - mely az Óbudai Hajógyár műhelyében készült - Pestről eljutott Párizsba, ahol elsőként Jules Verne üdvözölte a hajóst. A Hableányt a világkiállítás aranyérmével jutalmazták, ő pedig a kontinens első áthajózásáért megkapta a francia Becsületrendet.
A gőzössel III. Napóleon császár és Eugénia császárné is kirándulást tett. Ödön gróf arra szerette volna rádöbbenteni az érintetteket, hogy az Európa nagy folyóit összekötő csatornák megépítésével új, környezetbarát, rövidebb és olcsóbb fuvarozási mód válik lehetségessé a kereskedelem számára, szemben a tengeri és vasúti szállítással. A Duna-Majna-Rajna-Marne- Szajna hajóútvonalon megtett táv a hálózat használhatóságát, egyben továbbfejlesztésének és modernizálásának szükségességét is szerette volna demonstrálni. Célját elérte, tettének híre bejárta a világsajtót.
A Világkiállító magyarok című könyv a Holnap Kiadónál vásárolható meg.